Ćunski

Ćunski Mali Lošinjtól 8 kilométerre helyezkedik el. Azon a dombon keletkezett, melyen Lošinj-sziget számos történelem előtti építményeinek egyike állt. A közelben lévő termőföld művelésével sok idetelepült megtalálta az önfenntartás lehetőségét, így a település is fejlődött és kiszélesedett mai építési határáig. A gabonamezők művelése és a zöldségtermesztés, szőlőtermelés mellett a közeli dombokat olajfákkal ültették be, melyek évről évre adták az értékes olívaolajat. A mezőgazdaság és halászat mellett az utóbbi időben a település a turizmust is fejleszti, így a helyi őshonos dolgok bemutatásával és terjesztésével a kínálat között egy olajkészítő hely is szerepel – TORAĆ –, amelyet a múlt és jelen bejár. Gazdag örökség egy részét kívánják kiállítani és bemutatni a turistáknak a megjavított Toraćban. Ez az egyetlen régi olajbogyó malom (prés) – hazai neve „torać“, 1897 körül épült.

Ćunskiban található a Betániai lelki összejövetelek háza, a világ hívőinek találkozóhelye, ahol gyakran tartózkodik és híveket fogad Sudac Zlatko lelkész. Itt született a Krki Püspökség jelenlegi püspöke is.

A Ćunski alatt található úton van az Osoršćica hegyre vezető turistaút kiindulópontja.

Ćunski napi autóbuszjárattal van összekötve Mali i Veli Lošinj településsel, ahogy Cres, Osor és Nerezine településekkel is. A főútról Ćunski alatt egy mellékút vezet a Lošinji Repülőtérig.


Szálláshely a közelben


További szálláshelyek a településen